A ló természetes viselkedése

Ahhoz, hogy lovunkkal a kellő kontaktust meg tudjuk teremteni, fontos, hogy ne csak a ló értse, mi mit akarunk tőle, hanem, hogy mi is értsük, ő mit akar. Sok félreértés, esetleg baleset okozója lehet a kommunikációs zavar. Az etológia, egy új tudományág ezeket a dolgokat összefoglalja, ezeket szeretnénk bemutatni. 

A ló törzsfejlődése szerint növényevő zsákmányállat, vagyis a támadóktól (pl. ragadozó) meneküléssel, esetleg testi erővel (harapás, rúgás) kell védekeznie. Természetes körülmények között a lovak 15 - 20 - as csoportokban élnek, amelyekben egy mén, 3 - 5 kanca és az előbbiek ivadékai (1 - 2 éves csikók) vannak. Ezek a csoportok (háremek) egye- egy mén körül szereveződnek, melyhez tudni kell, hogy nem a mén választ magának kancát, hanem a kancák állnak be valamely mén háremébe. A háremek összetétele meglehetően állandó: változások akkor következnek be, ha egy mén ivaréretté vállik, és elhagyják a csoportot, vagy a vezérmén elkergeti őket, illetve ha a fiatal kancák első sárlás idején mént választanak maguknak, és ily módon új csapatot alkotnak. A legtöbb esetben a mén nem mutat szexuális érdeklődés egyik kanca iránt sem, így azok a nemi érés során többnyire valamelyik fiatalabb ménhez, ritkábban  egy másik háremhez csatlakoznak. (Utóbbi esetben gyakran előfordul, hogy a háremen belüli kancák nem fogadják be, esetleg elkergetik a jövevényt.) A csoport hiearchiájában a mén van legfölül ( ő a csoport védelmezője, fő össztartója).

Midebből a kiképzés szempontjából az következik, hogy a lovak igen fejlett csoportösztönnel és fajtársakhoz való ragasszkodással rendelkeznek, valamint minden, számukra idegen vagy veszélyt jelző szituációra rögtön meneküléssel reagálnak. 

A lovak, mint csoportban élő állatok, együttlétük során egymás között rangsort alakítanak ki. Idegen lovak találkozásakor mindig megkisérlik a domanincia- rangsort tisztázni; a béke és a nyugalom csak akkor áll be, ha ez a rangsor kialakult, és ezt minden egyed tudomásul is vette. A rangsor kialakulását a méneknél gyakran harc is kisérli. Egyéb esetben bizonyos metakommunikációk (sunyítás, lábfelemelés, odacsípés stb.) is általában elégnek bizonyulnak. A velük foglalkozó embert is ebbe a rangsorba helyezik bele, és idomárként, lovasként, hajtóként csak az érhet el sikert, akit a lova(i) maga felett állónak elfogadtak. Igen gyakori eset - főként hobbilovasoknál -, hogy a lovas nem tudja magát a lovával elfogadtatni, az "rákap", és innentől kezdve az illető már nem boldogul vele. Ennek elkerülésére ismerünk kellazokat a jelzéseket, amelyeket a ló társas érintezés során használ.